Tartalom betöltése...

Elrajtolt a Saharun Adventure

2014.03.16. 01:55
Csütörtök reggel a Lurdy-ház parkolójában gyülekeztek az idei tunéziai off-road rally résztvevői. 

A létszám korántsem volt teljes, logisztikai, praktikussági, illetve feledékenységi okok miatt több csapat nem jelent meg a reggel kilenc órára kiírt rajtnál.



A három norvég csapatból egy Tuniszban várja a mezőnyt, kettő Maranellóba érkezett. A Metal Sheet Toyotájáról kiderült, hogy lejárt a műszakija, a csapatfőnöknek pedig az útlevele. A hiányosságokat ma pótolták, és holnap a kompnál utolérik a mezőnyt. Nem volt ott a rajtnál a Suzuki Vitarával induló Göcsej Team sem, ők Zalaegerszegről indultak a Ferrari szülővárosába.

A mezőny két motoros nevezőjének két BMW-je a Bomba Racing Team ISUZU-jának platóján teszi meg a Budapest – Tunisz utat, Kis Andor és Kis Ferenc itt ragadja majd meg a markolatokat.


 

A rajt előtt Kővári Barnát kaptam el, hogy mondjon egy pár szót az idei futamról:
„Tavaly, amikor kimentünk Koszovóba már elgondolkodtunk, hogy megint jöjjünk. Te tudod a legjobban, hogy Afrika elvarázsolja az embert és vissza kell oda menni, hogy tudjuk, hol is van a helyünk, Ezt jópárszor elmondtam már, nagyon sokat segít az ember jellemén, ha megtapasztalja az ősiséget. OK, nem könnyű összerakni, mindenki tudja, ez nem egy olcsó játék. Megint kölcsön kértünk, megint itt vagyunk. De a viccet félretéve, nagyon komolyan részt vettünk a verseny promóciójában, hátterében, azt is mondhatjuk, hogy közösen csináljuk Andrásékkal. Ők egy SsangYonggal, mi a megszokott Isuzuval megyünk, most már egy olyan importőri támogatás van emögött, amiről úgy gondolom, hogy egy jó történet. Családias hangulat van, barátság, haverok, régi arcok és megyünk le. Ma este Maranello, holnap komp és utána miénk Afrika. A szó jó értelmében megyünk homokozni.”



Tekintettel arra, hogy egyes csapatok csak a nap végén csatlakoztak a mezőnyhöz, az első napon mindössze nyolc feladatot kellett megoldaniuk a csapatoknak. Hogy ez kinek mennyire sikerült, még nem tudjuk, amit viszont tudunk, hogy többen nem érkeztek meg estére Maranellóba. 
A rendezői autóba befutó hírekből tudjuk, hogy a NemtolatHATunk autójának vízpumpája az M7-es autópálya 83-as kilométere környékén megadta magát, többórás várakozásra kényszerítve a népes Kővári családot. Kilenc óra körül kaptunk egy SMS-t, hogy továbbindultak. 
Gondja akadt a Q Raid Racing csapatnak is, a féltengelyből elfolyt az olaj féltengely gumiharangja kiszakadt, és kiverte a zsírt. A fiúk Nagykanizsán végül meg tudták javítani a Toyotát és elindultak Olaszország felé. Hiányzik az Executive Hotel parkolójából a Lali King Team Chevrolet Blazer-e is, amely, amikor utoljára láttuk visszafogott tempóban haladt az M7-esen.

Jól muzsikál viszont a rendezői SsangYong. Az autópálya tempót könnyedén tartja, miközben a fogyasztása is jónak mondható, tíz liter alatt maradt.

Vicces jelenetről számolt be a Ramon Car csapat: megállították őket a carabinierik, mert vezetés közben babrálta a bal oldalon ülő a GPS-t. Odament, közölte, hogy ezt nem kellene, de akkor vette észre, hogy egy jobbkormányos autóval van dolga. Mivel az eredeti indok okafogyottá vált végül azért szabott ki egy 28 euró 70 centes büntetést, mert feltartották a forgalmat.

A 900 kilométeres első etap végén a szálloda parkolójába sorra befutottak a csapatok és megérkezett a két norvég csapat is. A résztvevők a hotellel szemben lévő Mitho Pizzában vacsoráztak, majd nyugovóra tértek. Pénteken reggel kilenckor rajt, a cél pedig Civitavecchia kikötője, ahonnan 20:00-kor indul a komp Tunisz felé.


További fényképek:
Saharun 2014 Day 01


Kép, szöveg: Bálint F Gyula











web50.hu



WorldGate GPS

sport365.hu

AHU



 

Copyright 2010-2019 Saharun | Minden jog fenntartva. A domain-en található tartalmak, valamint környezetük és a szellemi termékek jogilag védettek, illetve a szellemi termékekre vonatkozó védettséget élveznek. Ezen objektumokat - a Saharun Iroda előzetes írásos engedélye nélkül - kereskedelmi célra, kiadásra nem lehet felhasználni, illetve más honlapon nem lehet megjeleníteni, kivéve a jogdíjmentesnek (Copyright free) feltüntetett tartalmakat. A Saharun oldalai tartalmazhatnak olyan megjelenéseket, melyek tulajdonosaik által jogilag védettek.
Napi hírfolyam
2015 Csapatok
2015 Útvonal
2015 Pályaírás

 

Saharun
Kategóriák
Szabályzat
Off-Road játék
Hírek
Galéria
Gy.I.K.
Kapcsolat
2014 Napi hírfolyam
2014 Csapatok
2014 Eredmények
2014 Motoros asszisztencia
2014 Szabályzat
2014 Pályaírás
2013 Útvonal
2013 Csapatok

2013 Eredmények
2013 Videók
2012 Útvonal
2012 Csapatok

2012 Eredmények
2012 Videók
Facebook